Utolsó napok Görögországban – Lefkada és Parga

Miután Ioannina felett kitisztult az ég, szeptember 12-én reggel elindultunk Lefkadaba. Ez is az ajánlások egyiket volt. Általában úgy megyünk, hogy Ken, amikor megtalálja a szállást, akkor be is rakja a célpontot mindkét GPS-be. Először csak neki vettünk GPS-t, mondván, hogy egy elég. De aztán végig játszottunk egy pár szcenáriót a fejünkben (mi van, ha elszakadunk egymástól, mi van, ha valamelyikünk lerobban és a másiknak el kell mennie segítségért stb.), a lényeg, hogy végül vettünk nekem is. Természetesen tudod mi van: hiába ugyan az a márka, ugyan az a software update és beállítás, naná, hogy nem ugyan azt az utat mutatja a két kütyü. De azért nem szokott óriási különbség lenni, és mivel többnyire Ken megy elől, ezért az övét követjük. Igen ám, viszont most 1 óra különbséget jelzett a két GPS és nem bírtunk rájönni, hogy miért. Az első szakaszon még egy irányba tartottunk, aztán az egyik leágazásnál az enyém nagyon nem értett egyet a választott útvonallal és folyamatosan vissza akart fordítani. Próbáltunk egy alkalmas kávézót találni egy pihenőre, de semmi nem akart szembe jönni. Aztán láttam egy földutat, és kértem Kent, hogy nézzünk be oda, hátha ki tudjuk engedni a kutyákat. Így is lett. Nyilván valakinek az olajfa ültetvénye volt és valószínűleg nem szabadott volna bemennünk, de imádom, amikor a természetben állunk meg, és nem kell a kutyákat pórázra rakni, hanem ők is szabadon lehetnek. Letelepedtünk egy fa alá, és miközben Molly gyíkokat vadászott, Ricky pedig a szokásos Süsü mutatványát adta elő (pillangókat üldözött, amiről már láttátok a videót), mi pedig megpróbáltuk kitalálni, hogy az én GPS-em miért mutat mást, mint Kené. A kulcs abban volt, hogy az Amvrakiai-öbölt jobbról vagy balról kerüljük.

Lefkada a sziget és egyben annak legnagyobb városának is a neve, ami egy nagyon szép kikötő- város. Ezért mielőtt elhagytuk a szigetet szerettem volna még azt megnézni. Megpakolva, kutyákkal érkeztünk Lefkádába, ahol igen nagy feltűnést keltettünk. Lassan egy hónapja voltunk úton, és most volt először, hogy kifejezett tömeg alakult ki körülöttünk. A kedvencem egy idősebb hölgy volt, aki azzal jött oda, hogy a lánya tegnap látott minket, de ő nem akarta neki elhinni, amikor mesélte, hogy kutyák motoroznak. De most, hogy a saját szemével látja, már elhiszi. (Így lettünk mi a világ 108-ik csodája.) A sok érdeklődés közepette én kicsempésztem a kutyákat a dobozokból és gondoltam megpisiltetem őket, amíg Ken válaszol a kérdésekre. Igen ám, de a környék összes utcája faltól-falig beton volt. Ez bizony azt jelentette, hogy egy darab bokor nem volt, ahol az én szőröseim le tudtak volna guggolni. Hát ez is egy lecke volt: mielőtt megállunk valahol, nézzük meg, hogy mennyi zöld van.

Aznap este Pargában volt szállásunk. Ha már láttátok ezt a youtube videót, akkor tudjátok, hogy nem volt kihívásoktól mentes az odavezető út… Kennek szuper érzéke van, hogy építési területeken találjon szállást. 😊 Na de, az odavezető turista útvonalat leszámítva a szállás parádés volt. Eredetileg arra gondoltunk, hogy egy hetet maradunk Pargában, de Bulgária óta már nem foglalunk hosszabb időre. Egyrészt, mert az interneten nagyon kreatívan fotózzák be a szobákat, és nem mindig azt kapjuk, amire számítunk. Másrészt meg arra is rájöttünk, hogy érdemes közvetlen a szállásadóval üzletelni, mert ha nem kell rárakni a 20% jutalékot, amit a keresőoldalaknak fizet (booking, vagy airbnb), akkor olcsóbban is tudja adni a szállást. Tehát itt is csak 3 éjszakát foglaltunk. Mikor végre mindkét motor stabilan állt a kerekein és leparkoltunk az apartman előtt, akkor először is elájultunk a szállástól (ultramodern, vadiúj, kétszobás apartmant), másrészt meg gyorsan eldöntöttük, hogy nem maradunk egy hetet, mert onnan lejönni pont akkora kihívásnak tűnt, mint oda felmenni. Egy aranykalitkához tudnám hasonlítani: iszonyat jó helyünk volt, de nem tudtunk kimozdulni. Leereszkedtünk a boltig, bevásároltunk 3 napra, és onnantól kezdve nem nagyon mentünk sehova. Jól látod, kissé deja vu volt: a View hotel ismétlése, csak, ha lehet még rosszabb idevezető úttal. Ezeknek a szállásoknak megvan az az előnye, hogy magunk vagyunk, vagyis a kutyák szabadon lehetnek, tehát legalább a kutyasétáltatás nem gond.

Ez okozott is némi meglepetést másnap reggel, mert olyan 9 körül engedem ki a kutyákat és ott ül egy 40-es nő a ház melletti patkán. Gyorsan hívom be a kutyákat, mert ugye Görögországban sosem lehet tudni, hogy ki pisili össze magát a kutyáktól való félelmében, majd érdeklődöm, hogy mit keres ott. Mint kiderült Ő volt a takarítónő, és csak várja, hogy felébredjünk, és kitakarítana. Mondom erre semmi szükség, még egy napot sem töltöttünk itt. Meglepően jól beszélt angolul és volt is kedve beszélni, így gyorsan megtudtam, hogy ő ide bizony kocsival sem jön fel, ezért a környéken dolgozó ismerősök reggel kirakták őt és majd délután 4-kor jönnek érte. Hú gondoltam magamban, ez egy hosszú nap lesz neki és úgy megsajnáltam, hogy behívtam egy kávéra. A következő két órát végig beszélte, és olyan részleteket tudtunk meg az életéről, amire nem is tudtuk, hogy kíváncsiak voltunk. De azért érdekes volt: mint kiderült félig belga, félig görög származású, ezért beszél angolul is, és bár Belgiumban nőtt fel, itt jobb az időjárás. Viszont mivel a görög férfiakról nem volt túl jó véleménye, ezért férjet még Belgiumból hozott magával. Mutatott képet a kisfiáról, és tőle tudtuk meg, hogy az teljesen normális, hogy a gyerekek este 11-kor még az utcán játszanak. Ha emlékeztek, akkor ez egy nagy meglepetés volt számomra, hogy még késő este is gyerekektől hangos a főtér. Az is kiderült, hogy nekik is van vendégházuk, de ő pluszban még néha vállal takarítást, mert a környéken vagy ezt csinálod, vagy a földeken dolgozol, és az nehezebb fizikai munka, mint a takarítás. Hát így kaptunk betekintést a helyi életbe. Szerencsére egy idő után érezte, hogy délután 4-ig még sok idő van hátra, és végül felhívta a férjét, hogy jöjjön érte. Mi pedig üzentünk a tulajnak, hogy másnap már ne rángasson fel ide semmilyen takarítót, 3 napot kibírunk takarítás nélkül. Na jó, az igazság az, hogy max. 2 napig bírom, hogy ne söpörjem össze a kutyaszőrt, de ha van seprű, akkor ezt általában megoldom magam is.

Jut eszembe: itt ünnepeltük az első hónapfordulónkat. Szeptember 17-én már egy hónapja voltunk úton. Már eddig is annyi ponton változott az eredeti elképzelésünk a tapasztalataink nyomán, hogy arra gondoltam, hogy a jövőheti bejegyzésemben összeszedem ezeket.

Tehát szeptember 17-ét írtunk. Eljött a nap, hogy búcsút intsünk Görögországnak. 11-ig kellett volna elhagynunk a szállást, de akkor még nagyban tombolt a vihar. Dörgött és villámlott, ami ugye nem Molly kedvenc időjárása, és igazán nem akartuk kockáztatni, hogy a vizes hegyoldalból úgy drifteljünk le, hogy ő kiugrik a dobozból útközben. Szóltunk a tulajnak, hogy kicsit csúszunk, aki egyből felajánlotta, hogy akár maradjunk is még egy éjszakát ingyen. Csalogató volt az ajánlat, de már volt szállásunk Vlore-ban. Kezdett alábbhagyni a mennydörgés, és ugyan még javában esett, elkezdtünk felpakolni a motorokra. Vagyis csak volna, mert ekkor derült ki, hogy az én dobozom valamiért nem pattan be a zárjába. Doboz kipakol, zár szétszed és látjuk, hogy akad a nyelv, amivel kapaszkodnia kellene. Ken meglazította a csavarokat a panelben körülötte, és utána már kipattant, és fel is tudtam rakni a motorra. Nem tudjuk, hogy az ütéstől sérült-e vagy mostanra fáradt el a zár, de azóta már Ken mindkét doboza is előadta ugyan ezt. Lekopogom egy pár ki-be csavarozás és WD40 után, most éppen működik mind a 4 doboz.

Mivel a következő éjszakát már Albániában töltöttük, gondoltam megírom most is, hogy mi volt a benyomásom Görögországról.

• Az már kiderült az írásomból, hogy mennyire nagylelkűnek és közvetlennek találtam őket az elejétől fogva.
• A sok kóbor vagy nem kóbor állatot (macska, kutya) lelkesen eteti mindenki, azok látszólag mind egészségesek voltak. Az, hogy a kutyától való félelem csak nekem tűnt soknak, vagy az én kutyáim váltották ki ezt az érzést, azt nem tudom megmondani. Végül is a border collie egy kifejezetten ijesztő fajta 😊 Bár a helyi macskák annyira nem voltak megrettenve, a nyavalyások!
• Csak úgy, mint Bulgáriában, látszólag mindenki cigizik, nők, férfiak egyaránt.
• A bukósisak nélküli motorozás nagyon gyakori, pedig törvény szerint viselendő. A kedvencem az volt, amikor felhúzták a karjukra… vagyis volt náluk bukó, de fel már nem vették.
• A vezetési stílust tekintve nagyon rendesen elengedtek minket egy csomó helyen, és általában is nagyon elnézőek voltak egymással szemben. De nem csak vezetésben, hanem az élet minden területén.
• A táj gyönyörű és nagyon változatos.
• A szemét szelektív gyűjtése nem volt jellemző.
• És végül egy meglepetés: a gyógyszertárak száma meghaladja az élelmiszerüzletek számát. Néha kifejezetten gondot jelentett, hogy bevásároljunk, és nagyobb boltot alig találtunk. De gyógyszertár még ott is volt, ahol bolt nem.

Minden vélemény teljesen személyes és saját tapasztalatokra épül, ezért, ne vegyétek általánosításnak: más körülmények között biztosan más élmények érik az embert. Kíváncsi voltam, hogy nyugat felé haladva mennyire változnak majd ezek az élmények.