Catanián kívül még nagyon sok látnivaló van Szicíliában, azonban ez az első egy hét annyira jól sikerült, hogy nehéz volt azt túlszárnyalni. Egy pár dolgot azért szeretettel őrzök az emlékeimben és ez a fejezet ezekről fog szólni.
A vasárnap reggeli interjú után Natale még egy szalvétára lerajzolta, hogy hol-mit nézzünk meg Szicíliában. Már az első szállásunkig kb. négy nevezetességet felsorolt, amit mi lelkesen be is terveztünk a GPS-be. Aznap újra kiderült, hogy megrakott motorral nem minden elérhető számunkra. Például nem tudunk leereszkedni egy tengerparti kávézóba, ahova lépcső vezet csak le. Mert a motorokat nem fogjuk otthagyni a hegy tetején az összes cuccunkkal egy út széli parkolóban. Vagy egyszerűen olyan meredek az út, hogy le sem tudunk rajta parkolni. Szóval volt, amit csak tisztes távolságból, az útról csodálhattunk.
A sok kihagyott látványosság közül egy igazi szívfájdalmam volt: a Templomok völgye Agrigentónál. Ez egy 2 kilométeres séta lett volna, ami persze a 40 fokban már önmagában kihívás volt motoros ruhában. Beengedték volna a kutyákat is, csak éppen a parkolót nem őrizte senki és miután a jegyirodában ülő kollegina bevallotta, hogy voltak már problémáik eltűnt értéktárgyakkal, végül nem vállaltuk be. Viszont megálltunk egy csendes falu tengerparti vendéglőjében, ahova nagy szeretettel invitáltak minket kutyástul. Az étterem belső része szinte móló szerűen nyúlt a tengerbe, amitől gyönyörű volt a kilátás. Tekintve, hogy szieszta idő volt és a légy sem zümmögött sehol, gondoltuk kihasználjuk a csendet és megebédelünk. Az étlap tele volt tengeri herkentyűkkel és pizzával. Az én természetes reakcióm persze az volt, hogy akkor pizza. Igen ám, de a pizzasütőt csak este fűtik be, tehát pizzát csak vacsorára kínálnak. Már két hete itt vagyunk Olaszországban, de még mindig nem értettem meg, hogyan működik a szieszta… mi van nyitva, mi nincs, ami nyitva van, abból mi az, ami fél gőzzel üzemel, stb. Komoly asszinkronitás volt köztem és a helyi kultúra között… Na de ha nem pizza, akkor mi? Találtam az étlapon valami zöldséges paradicsomszószos tésztát, és bár nem voltam éppen erre hangolódva, nagyon más választásom nem volt. Hát az a tészta olyan finom volt, hogy csak na! Hirtelen megbocsátottam minden vízi élőlényt az étlapon.
Útvonalunk elsősorban a tengerpartot követte. Érdekes volt, hogy milyen szélsőséges váltások vannak a tájképben. Catania külvárosa tele volt útszéli szeméttel. Azután következtek az erőművek és a gyönyörű tengert eltakaró hatalmas ipari építmények. Ez homlokegyenest más volt, mint a Taormináknál tapasztalt turistákra épülő kisvárosok tömkelege. Dehát, ahol ennyi tengerpart van, ott ez belefér. Aztán volt egy olyan szakasz a deli régióban, ahol a mezőgazdaságé volt a főszerep. Mikor először megláttuk a sok katonásan egymás mellett sorakozó fehér építményt, akkor nem voltunk benne biztosak, hogy mik azok. Képzelj el egy csomó hosszú fehér építményt, amerre csak a szem ellát. Kicsit utópisztikusnak tűnt. Mikor közelebb értünk, akkor derült ki, hogy ezek fólia sátrak. Nem tudom pontosan, hogy mit termelnek itt, de én ennyi fólia sátrat egy helyen még nem láttam.
Ha már sátor: eljött az ideje, hogy végre mi is sátrazzunk. Nem tudom, miért nem tettük ezt meg korábban, mert mind a ketten szeretünk kempingezni. Igaz, hogy Görögországban kifogtunk egy pár esősebb napot, és az eléggé bennünk volt, hogy vizes sátrat nem akarunk elcsomagolni, nehogy bepenészedjen. De most végre megléptük. A kempingek ára egy éjszakára kutyástul és villany meg zuhany nélkül olyan €30 körül mozogott. A villany egy pár helyen benne lett volna az összegben az utószezonra hivatkozva, de nem volt kültéri kábelünk, tehát nem tudtuk igénybe venni. A zuhany fél percenként volt €0,50, de legalább volt melegvíz. Ez persze sokkal olcsóbb, mint a €70-s szállások, amiket általában kerestünk. Az is igaz, hogy ilyenkor nincs konyha, nincs melletted mosdó, ha éjszaka ki kell menned és persze a földön alszol. Ekkor még csak jógamatracaink voltak, ami őszintén szólva nem volt kifejezetten kényelmes. 1-1 éjszakára persze ezek mind elfogadható problémák. És a sátorverés élménye, meg a kutyákkal való bekuckózás kompenzált mindenért. Nálunk normál esetben nem jöhetnek fel a kutyák az ágyra, ezért mindig élmény mikor magam mellett érzem őket. Ricky szuszogását hallgatni, vagy Molly fészkelését érezni mindig megnyugtató. Na jó az ember néha kap egy kutyalábat a szájába, mert Molly pont úgy alszik, mint egy gyerek. Leteszed este és reggelre leforog mindenkit a fekhelyéről. Az ő alvási szokásait jól mintázza ez a video instán: Zsófi insta. Mire Trapanihoz értünk, már szinte megszokta a hátam a földön alvást.
Trapaniban az eredeti foglalásunkat meghosszabbítva végül 4 éjszakát maradtunk. Elég jó helyünk volt egy tágas szobával és konyhával. Bár ezt a szállást nem ajánlom OCD-s embereknek. Ugyanis egy darab derékszög nem volt a szobában. Az ágy nem volt merőleges az asztalra, ami nem volt merőleges a konyhára és végül beraktak egy kanapét, aminek esélye nem volt beilleni sehova. A legmegnyugtatóbb hely a fürdőszoba volt, amiben voltak 90 fokot bezáró falak. 😊
Ebben a pár napban Ken utolérte magát a blogjaival, én elkezdtem egy kicsit dolgozni, és innen látogattuk meg a környéken lévő nevezetességeket. Láttunk tenger melletti sóbányát, és Trapaniba is benéztünk. Legjobban Erice maradt meg, ami egy középkori város, macskaköves utcákkal, és persze tele turistával, de így is nagyon jó hangulata volt. A hegy tetején épült, ami miatt Mollynak nem ez volt a kedvenc útja, és végig ugatta az összes kanyart a szerpentinen. Tényleg nagyon kacskaringós volt, és kicsit féltem, hogy Rickynek felfordul a gyomra, de az én kis csendes útitársamnak ez meg sem kottyant. Néha gondolkozom, hogy kellene egy kamerát szerelni a dobozába, csak hogy lássam, hogy mennyire kapaszkodik. Bár inkább úgy képzelem el, mint Jabba the hutt, szétterülve a dobozban és csak folyik az árral.
Erice bejáratánál volt egy nagy parkoló, és onnan vezettek fel a meredek kis utcák tele éttermekkel. Mi persze elcsavarogtunk a mellékutcák mellékutcájába is, ahol már egy kocsi sem fért el, annyira szűkek voltak. Minden meredek volt, és el sem tudom képzelni, hogy itt hogyan élnek emberek. A házak teraszán láttam játékokat, tehát biztos van, aki életvitelszerűen lakik itt. De hogy azt a rollert vagy focilabdát hol és hogyan használják, nem volt teljesen világos számomra… A házak bejárata egy pár helyen úgy volt megoldva, hogy a meredek utcáról leágazott egy kis terasz jellegű beugró rész, és arról nyílt három, de akár négy háznak is a bejárata. Én ilyet még sehol nem láttam.
A kötelező cannoli és arancsinA után Ken lélekben felkészült a lefelé vezető útra, majd a szállásra visszafelé jól eltévedtünk, ezért a nap kicsit hosszabbra sikerült, mint terveztük. Másnap már Palermo és Cefalu volt tervben. A valóság megint azt hozta, hogy csak átsuhantunk ezeken a forgalmas városokon (már amennyire Palermoban suhanni lehetett a forgalomtól) és végül Cefalu után találtunk egy kempinget. A kempingben megint nagy érdeklődésre tett szert a mi kis guruló cirkuszunk, és sok kutyás jött oda érdeklődni, hogy ezt hogyan és mióta csináljuk, honnan vannak a dobozok, stb. Volt ott egy svájci motoros pasi is, aki megszúlított minket. Aztán elmesélte, hogy Genovától komppal jött Szicíliába, és úgy járta be ezt a szigetet. Első reakciónk az volt, hogy Svájcból Genováig menni és utána hajózni egy kicsit csalásnak tűnik 😊 De persze megértem, hogy nincs több hete arra, hogy “leugorjon” Olaszország legdélebbi szigetére. Mindenesetre tőle tudtuk meg, hogy épp jókor érkeztünk, mert a kempinghez tartozó pizzéria csak péntek és szombat este van nyitva, és ez éppen péntek este volt. Nem mondom, ez jól jött, mert már megint elég messze voltunk mindentől, ezért nagyon kényelmes volt, hogy csak elsétálunk a kemping bejáratához. Így is lett, aznap ott vacsoráztunk. Vacsora közben kaptuk a hírt Natalétól, hogy megjelent a cikkünk az újságban, és nála van egy olyan példány, amit a nyomdából hozott neki Francesca, az újságíró hölgy, aki az interjút készítette. Mennyire jófejek már!
Az éjszaka elég hűvös volt a sátorban, egyértelmű, hogy Ricky nem bújt elég közel hozzám. 😊 Reggel kimásztam a sátorból, Ken még nagyban aludt. A kölykök utánam. Lemásztunk a tengerpartra, szó szerint, merthogy nagyon sziklás volt. Molly egyből be a vízbe. Na mondom remek, vizes kutya a dobozban, lesz némi illatfelhő utánunk. Én is bementem kb. térdig. Lefröcsköltem Rickyt, hogy érezze a szeretetet – na azt a nézést nem tettem zsebre, amit tőle kaptam. Szerencsére kisütött a nap, és mire Ken felébredt, meg összepakoltuk a sátrat, addig Molly is szállítható állapotba került. Aznap estére újra Catana volt a cél, hogy még egyszer találkozzunk Nataléval, aki rendelt nekünk egy alkatrészt a saját címére. Két pont között legrövidebb út az egyenes. Neki is indultunk ezzel a címszóval az aznapra tervezett útnak. Igen ám, de Cefalu és Catana között van némi domborzat, ami kifejezetten magasra felvitt minket. A tengerparti 26 fokból nagyon gyorsan 12 fok lett és csak vettük fel magunkra a rétegeket minden pár kilométer után. Azt kell mondjam, hogy egyébként gyönyörű volt! Nem is számítottam arra, hogy Szicíliában nem csak a tengerpartot érdemes meglátogatni.
Cataniába érve első dolgunk volt, hogy találjunk egy Decathlont, és vegyünk egy pár gumimatracot. Ezt nem csak a kemény föld, hanem az egyre csökkenő hőmérséklet is indikálta. Valamint Molly kapott egy szájkosarat, mert annyira szétrágta már a kutyadoboz zipzárját, hogy az eddigi javítgatásaim dugába dőltek. Ettől persze úgy néz ki, mint a világ legveszélyesebb ebe, ami elég vicces tudva, hogy mennyire barátságos. Elég késő volt, mire a kempinghez értünk és a recepción közölték, hogy motorral nem lehet bemenni a területre, azokat parkoljuk le itt és most. Na mondom ez biztos nem fog megtörténni, akkor megyünk máshova. Azt hiszem, ezt elég határozottan adtam elő, mert a kollegina telefonált egyet a főnökének, és miután megígértem, hogy csak egy éjszakát maradunk és éjszaka nem mászkálunk a motorokkal sehova, akkor rámutatott a recepcióval szemben lévő területre, és mondta, hogy odáig bemehetünk és felverhetjük a sátrat. Ez így tökéletes is volt.
Gyors sátorverés a sötétben, fürdés, kutyaetetés és már jött is értünk Natale. Hozta az újságot, az alkatrészt és egy üveg házi olíva olajat. Összeszedtük magunkat és elindultunk a kocsijához. Olyan stílusosan parkolt a kemping kapujában, ahogy csak az olaszok tudnak. Mondta, hogy ez a “földművelős” autója és hogy a városban ezt használja, mert a forgalomban mindig elsőbbséget kapnak a “rosszabb” autók, hiszen akinek jobb autója van, az nem fogja azt kockáztatni. Ergo egy rosszabb autóval jobban lehet haladni. Na ez megint olyan szicíliai mondás volt. Én simán azt hittem, hogy csak a kutyák miatt jött ezzel.
Bepakolta Mollyt a csomagtartóba, ahol még karabinert is kötött rá, Ricky pedig jött mellém a hátsó ülésre. Natale nagyon jól bánt a kutyákkal. Bármikor rábíztam a pórázt és már vette is a lapot. Persze neki is van 3 dobermannja meg két sztaffia, szóval nem idegen tőle a téma, de tudod a saját gyereked stikkjét nem mered mindenkire rábízni. Nagyon jó volt újra látni őt, és még egyet dumálni. Jó későn mentünk aludni aznap este.
Másnap már várt ránk újra a csizma. Innen folytatom jövő szerdán.
