Gondoltam írok egy kis beszámolót 3 részben, hogy a bejgli majszolása közben legyen mit olvasni. Boldog Karácsonyt Kívánok minden olvasónak!
Újabb év vége, újabb helyszín. Fél éve fejeztük be azt a kalandot, amit az első etapnak hívtunk, és tudtuk, hogy folytatni fogjuk. Bár azt akkor még mi sem gondoltuk, hogy ennyire másképpen. Aki olvasta az utolsó blogot, az tudja, hogy az idei telet megint Spanyolországban terveztük tölteni. A nyár Budapesten kicsit nagyobb kihívás volt, mint amire számítottunk. Mondom ezt úgy, hogy végre a családdal lenni felbecsülhetetlen volt! Köszönet húgomnak és férjének, akik végül egész nyárra kiadták a lakásukat nekünk, így karnyújtásnyira voltunk a szüleimtől, ami nagyon jó volt. És nem csak azért, mert náluk moshattunk 😊
Viccet félretéve rá kellett jönnünk, hogy az utak minősége Budapesten egy rémálommá teszi a motorozást. Konkrétan nem akarom semmihez hasonlítani Európában, mert aszfaltúthoz nem hasonlítható egyik országban sem. Enyhe túlzással a görög kavicsos turistautak voltak csak ennél rosszabbak. A másik kihívást az okozta, hogy amilyen idilli volt kertvárosban lakni, rájöttem, hogy kutyasétáltatás szempontjából mégsem annyira szerencsés. Mivel azon a környéken minden második háznál van kutya, ettől amint kidugtuk az orrunkat az utcára, ugatástól visszhangzott a környék.
Végül Andi barátnőm visszahozta a kocsit Lengyelországból, ami lehetőséget adott arra, hogy ki tudjam vinni a két kutyát egyszerre a határszéli mezőre, ahol kedvük szerint üldözték a nyuszikat elsősorban. Azt sem tagadom, hogy ez a bevásárlást is könnyebbé tette. Akármennyire megszoktuk már, hogy motorral hogyan tudunk vásárolni, sokkal kényelmesebb volt 10 kilós kutyatápot venni, mint 3-4 kg-osat. Beszélgettünk arról is, hogy milyen volt az eddigi út, mit szerettünk benne, és mit csinálnánk másként. Elég nagy hangsúlyt kapott Molly ugatása és hogy mennyire rémálom vele bemenni bármilyen településre. Annak meg semmi értelme, hogy autópályán töltsük a napjainkat. Ez olyan szinten megnehezítette az életünket, és annyit beszéltünk róla, hogy végül döntöttem: én kocsival megyek Spanyolországba. Ken továbbra sem akart lemondani a motorjától, én meg nem akartam motoros utánfutót vásárolni csak azért, hogy minden járművünk velünk lehessen, ezért maradt az, hogy ő motorral én meg a kutyákkal és kocsival folytatjuk az utat.
Elég konkrét tervünk volt, hogy hol mennyi időt akarunk tölteni Spanyolországon belül, és ennek megfelelően kezdtem el a szálláskeresést. Nem túl nagy sikerrel… Hozzáteszem, hogy még javában nyár volt, tehát mindenki a meglévő szabadhelyeit próbálta még betölteni. Ez valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy nulla választ kaptam minden megkeresésünkre a téli szezonra. Azt is hozzáteszem, hogy amiket magamtól találtam szállásokat, azok bizony már egy magasabb árkategóriában voltak, mint amiket tavaly megcsíptünk. Ekkor történt az, hogy “Big Brother” és az algoritmus úgy döntött, hogy feldob nekem egy dél-olaszországi facebook csoportot, ahol csak úgy záporoztak a hirdetések feleannyiért, mint amiket Spanyolországban találtam. Ezen felbuzdulva ráírtam Nataléra, (akivel tavaly itt Szicíliában barátok lettünk) hogy szerinte mennyi a reális ár, tényleg találunk ennyire olcsón szállást errefelé.
Natale hozta a formáját. Két mondat után már nem csak hogy megerősítette az itteni árakat, de nekiállt szállást keresni, és egyértelművé tette, hogy itt töltjük a telet. Mondtam Kennek, hogy mit szólna, ha… és elmeséltem neki, hogy egy kérdésből nagyon gyorsan projekt lett és megyünk Szicíliába. Ha kérdezed, hogy mennyire laza a férjem, akkor a válasz az, hogy pont annyira, hogy engem el tudjon viselni. Röhögött egyet, megrántotta a vállát és azt mondta ok.
Natale nem viccelt. Két nap múlva két ajánlatunk is volt, bár, ha őt kérdezted, akkor egyértelműen ezt a tengerparti apartmant kellett választanunk. Hát így történt, hogy végül Szicília nyert és némileg módosult tervvel készültünk a következő szakaszra. Amikor azt mondom, hogy készültünk, akkor megint az egy évvel ezelőtti hajtást képzeld el. Mínusz a házeladást. Azt most kihagytuk, de amúgy nagyon hasonló volt a menetrend: biztosítások, auto-átiratás, vizsgáztatás, motorok rendbetétele, kutyagyógyszerek, orvosi időpontok.
Hiszitek vagy sem, a legnehezebb a motorok rendbetétele volt. Azzal kezdődött, hogy a motoroknak semmi baja, de azért vigyük el egy átvizsgálásra, mégis csak belepakoltunk 25 ezer kilómétert. Mivel semmi garanciális javításra nem számítottunk, ezért csak a legközelebbi szerelőhöz vittük, aki megállapította, hogy gumi csere, fékbetét csere és lánccsere lenne aktuális mindkét motorra. Ezek egyike sem lepett meg, mert igencsak kiszolgáltak ezek a kopóalkatrészek, még jobban is, mint amire számítottunk (a gumi kétszer tovább tartott, mint ami a nagykönyvben előírt, a lánc meg ekkora súly mellett esélyes volt, hogy meg fog nyúlni). Egyetlen probléma volt, hogy a láncot nem tudja beszerezni, mert nem lehet kapni sehol Magyarországon. Esetleg próbáljuk meg Ausztriába. Ja de ne motorral menjünk, mert már veszélyes így közlekedni. Na gondoltam én biztos nem megyek ki kocsival, hátha van valakinek raktáron valami és, ha szerencsém van akkor adnak egy jó alkatrészt, ha nincs, akkor kétszer fordulok…
Elmentünk a Triumphoz, mondván, hogy márkaszervíz, kopó alkatrész, biztos van nekik raktáron. Na itt újabb diagnózist kaptunk: csak a Ken motorján kell a lánccsere, viszont neki féktárcsa csere is aktuális, plusz fékek és gumik. A végén kaptunk egy 1 millió forint feletti ajánlatot, amitől majdnem lefordultam a székről. Ekkor időt kértem…
Csak zavart, hogy két szervíz két dolgot mondott, szóval nem voltam rest és felhívtam az ecseri szakit, aki nagy gyorsan fogadott is minket mielőtt elment szabira. Kicsit jobban bíztam benne, mert konkrétan mutatta, hogy mivel hol a baj, és lebeszélt a féktárcsa cseréről, viszont a láncserét nekem is javasolta, bár mutatta a különbséget az én láncom és Kené között. Ő is nekiállt annak, hogy utánanézzen a láncbeszerzésnek, de ő sem járt szerencsével. Gondoltam akkor nincs más hátra, mint Triumph márkaszervíz: kérni egy lánccserét Kennek, gumicserét intézni egy gumisnál, ahol fele annyi a munkadíj, mint a Triumphnál, majd fékbetétet cseréltetni a helyi szakival. Azt kell mondjam, hogy a folyamat még nem ért véget ezzel és újra szembesültem a kapitalizmus ronda karmaival, amik éppen a nem létező türelmemet marcangolták. Ugyanis a Triumph is közölte, hogy várni kell egy kicsit a láncra, mert nem tartanak ilyet raktáron. Méghozzá azért nem, mert nem érdemes tömegesen beszerezni még az ilyen alapvető alkatrészeket sem. Hiszen a 2023-as modellre más lánc kell, mint a 2024-esre és megint más a 2025-ös modellre. Tehát hiába 900-as Tigris, hiába tök ugyan olyan felépítésű, a gyártó egy kicsit kisebb átmérőjű csavart rak a fogaskerék közepébe és TÁDÁM: máris nem mersz készletet építeni, mint kereskedő.
Nos e rövid ömlengés után végül happy endinggel fejezem be a storyt: október 1-re tűztük ki az indulás időpontját. Szeptember 30-ra volt időpontunk a Triumphnál, hátha addig megérkezik a lánc. Mivel még az angol tudósok nem állapították meg, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere, ezért nem akartam a véletlenre bízni a felkészülést és szeptember 15-e környékén, amikor még mindig nem jött hír a budapesti szakszervízből nekiálltam emailezni az összes környékbeli Triumph szervíznek: Ausztria, Szlovákia, Csehország, Románia, Szerbia, Szlovénia… Vagy 9 emailt kiküldtem. Két helyen volt lánc. Pozsony volt a legközelebb. Szeptember 27-én korán reggel jó kis esőben felkerekedtünk és a 10 órai időpontra már ott is voltunk a motorokkal Pozsonyban. Így lett láncuk, fékünk és új gumink indulásra. Az más kérdés, hogy ezek a kis viccesek úgy átállították a kuplungomat, hogy alig bírtam elindulni a szervízből délután, mikor készen lett a motor, de legalább ők jót röhögtek rajta 😊 Természetesen Budapestre sosem érkezett meg a lánc, szóval maradok annál, hogy elintézem, amit kell és nem várok a szerencsére a jövőben sem. Ne kérdezd, hogy a budapestiek miért nem tudták felhívni a pozsonyiakat. Biztos van oka.
Még két napunk volt hátra indulásig. A pakoláson kívül már szinte minden készen állt az útra. Gondolkoztam, hogy miért is csináltattam meg mindent a motoron, ha most egy fél évig állni fog a garázsban. Ekkor újabb ötlet nyilalt belém. Tekintve, hogy Catania nincs olyan messze. És tekintve, hogy van olcsó járat Budapestről. És tekintve, hogy itt ismerünk egy pár motorost a tavalyi motorfesztiválról. Mi lenne, ha mégis lenne két motorunk? Elmehetnénk motorral Szerbia felé, meglátogatnánk az ottani ismerősöket, majd megint Albánián át kompoznánk egyet és október 10-re ideérnénk Szicíliába, amíg anyukámék vigyáznak a kutyákra. Majd október 11-én én visszarepülök és kocsival elhozom a kölyköket.
Tudom, tudom, ennél bonyolultabb, megalomániás ötlettel nem is állhattam volna elő. De úgy látszik én sem bírtam teljesen elengedni a motorozást. Már csak egy kérdés volt: hajlandók-e anyuék vigyázni a kutyákra 1,5 hétig?