Fortunától alig pár órányira volt a következő szállásunk. Egyenlő arányban vártam és rettegtem tőle. Egyrészt kíváncsi voltam, mert sosem láttam még barlanglakást, ráadásul a fogadóink, Lisa és Peter egy motoros túrákra szakosodott vállalkozást vezettek (Troglobikes), ami garantálta, hogy lesz közös témánk. Másrészt meg ott volt bennem a félelem, hogy mennyire lesz sötét és hideg a szállásunk. De ha emberek állandó lakhelyüknek választották ezt a vidéket, akkor csak élhetőnek kell lennie, nem?
Az odavezető út Fortunából kifejezetten egyenes volt, ám a táj annál változatosabb. Elindultunk egy sziklás hegyekkel övezett vidékről, ahol a talaj sárgás színe dominálta a hangulatot. Útközben átszeltünk egy nagyobb kanyont, ahol sűrű zöld növényzet díszítette a talajt, átvágtunk egy fennsíkon, ami pirosban pompázott a föld vastartalma miatt, majd megérkeztünk a nagy szürkeségbe. Ameddig a szem ellát szántóföldek, amiken aktívan jártak is a traktorok és forgatták a földet, igen nagy port kavarva maguk mögött a száraz talajon. Az útjelző tábla szólt, hogy átléptünk Granada tartományba és nem sokkal később felfedeztük a tájban a barlanglakásokat. Mivel a legtöbbnek van kialakított homlokzata, ezért szemből úgy néznek ki, mint egy rendes ház. Viszont oldala már nincsen, amitől olyan a táj, mintha matricákat ragasztottak volna a hegyoldalba. És mivel ezeket a természet alakította, ezért a legtöbb esetben nem is egy sorban, hanem szétszórtan várják, hogy az ember szeme felfedezze őket.
A mi szállásunk közvetlenül a főút mellett volt, egy kerítés nélküli, kaviccsal leszórt előkerttel. A kavics szerencsére a garázsba vezető úton nem volt olyan mély, mint máshol, ezért simán lehetett közlekedni rajta. És különben is: mit nekünk kavics! 😊 A házigazdák barátságosan üdvözöltek minket, és már mutatták is a szállásunkat. A barlang belseje óriási volt. Három hálószoba, egy akkora nagyszoba, ahova két billiárd asztalt is be lehetett volna pakolni kényelmesen, két fürdőszoba, egy nagy konyha és étkező. A berendezés elég retró hangulatot sugárzott és volt pár bútor, amire ráfért volna a kárpitozás. De legalább nem kellett a kutyák miatt aggódnom, hogy tönkre teszik (nem mintha ez állandó veszélyforrás lenne szerencsére). A házban a hőmérséklet kifejezetten alacsony volt, mert a fűtést tűzifával oldották meg, és nyilván szezonon kívül voltunk, tehát nem mostanában volt befűtve. Ezért az első dolgunk az volt, hogy beizzítsuk a tüzet.
Peter szólt, hogy 4 napig nem lesznek nyitva a boltok, ezért szívesen elvisz minket bevásárolni még aznap este. Elfogadtuk az ajánlatát, mert az már elsőre látszott, hogy a környéken nem nyüzsögnek a boltok. Több, mint fél óra autózás után elértünk a bolthoz, ami egy benzinkúthoz tartozó Spar volt, vagy annak megfelelője… hát nem ez volt a fejemben, amikor nagybevásárlásra gondoltam. Végül is volt kínálat, de elég kreatívnak kellett lennünk. Sötét és hideg volt, mire visszaértünk, így rendkívül hálás voltam, hogy kocsival mentünk. Kivittük egy kicsit a kutyákat és amit az égen láttunk, attól a lélegzetünk is elállt. Teljesen tiszta égbolt és millió csillag az égen. Elkápráztató volt.
December 6-án arra keltem, hogy járt nálunk a Mikulás. Ken készült! Az elmúlt 19 évben egyszer sem emlékezett még arra, hogy Magyarországon 6-án jön a Mikulás, de most, hogy már nem lakunk otthon valahogy eszébe jutott. Vett csokit előző este a boltban, meg volt nálunk narancs, és valahol diót is talált, így arra ébredtem, hogy tele van a motoros bakancsom. Stílusosan egy polcon, mert hát ablak az nem volt, a földön meg nem hagyhatta bizonyos rakoncátlan családtagok miatt.
Az ébredés egyébként egy külön élmény volt. A hálószoba, amit választottunk, a legtávolabb esett a nappalitól. Kicsit tartottam, hogy milyen lesz itt aludni fűtés nélkül, de gyerekek! Az egyik legjobb átaludt éjszakám volt ez. Az internet ide már nem ért el, ablak nem volt, és a dunyha alatt nagyon finom meleg volt. Egy pillanat alatt ráéreztem, hogy milyen lehet medvének lenni, és gondoltam, ha kibírom tavaszig pisilés nélkül, akkor én fel sem kelek. Ez reggel 8-ig tartott. Megjegyzem, hogy reggel 8-kor itt még sötét van, ezért a szervezeted azt hiszi, hogy bőven van idő reggelig. A következő egy hónapban kicsit elcsúszott a menetrendünk, mit ne mondjak.
A hálószobához tartozott egy fürdőszoba, aminek egy pajtaajtóhoz hasonlító tolóajtaja volt. Rickyről tudjuk, hogy matricakutya, és tapad az emberre, bárhova megyünk. Egy pillanatig nem okozott neki gondot az orrával rést nyitni, majd habtestével becsörtetni a tolóajtón. Az egy dolog, hogy ezzel minden intimitást lerombolt, de a hangzavar, amit ez okozott azt is biztossá tette, hogy ezt mindenki hallja is. Örülök, hogy csak ketten voltunk a barlangban 😊
Aki ismeri Kent tudja, hogy ő mindenhol megteremti a komfortot magának, ezért már az első nap átcsoportosította a bútorokat és lámpákat, hogy kialakítsa azt a teret, amiben dolgozni is tud, este filmet nézhetünk, és amúgy kényelmesen elér mindent, amire szüksége van (kávé, tea, töltők, két monitor, stb.). Másnapra már a ház is kezdett átmelegedni, igaz, hogy a fa elég füstös volt, ami engem jobban zavart, mint Kent, ezért nekem néha ki kellett menekülni. A reggeli fagypont után napközben egyébként szépen felment a hőmérséklet, és a ház előtti padon egy pár órára még a rövidujjú is elég volt, úgy tűzött a nap. Illetve én sokat sétáltam a kutyákkal, tér az volt bőven. Ameddig a szem ellát mindenhol szántóföldek voltak, kevés gyalogúttal közöttük, ezért legtöbbször meglehetősen porosan értünk haza
A nemlétező kerítés ellenére a kölykök elég jól kezelték, hogy a főút mellett voltunk, és nem akartak folyton kirohanni. Egy veszélyforrás azonban így is akadt: a házigazdák kutyái. Két nagytestű szuka kutya, akik annyira nem értékelték, hogy mi ott vagyunk. Ráadásul az egyik (Scout) Mollyhoz hasonlóan heves természetű. Ezt a vibrációt a csajok meg is érezték egymásban és hát nem lettek „öri barik”. Általában nem volt belőle konfliktus, mert ők el voltak kerítve, mi meg nem engedtük, hogy a mieink közel menjenek a kerítésükhöz. Ám sajnos egyik reggel nem voltam eléggé résen, és amikor Lisa kijött a házukból, akkor Molly odarohant őt üdvözölni. Ezzel viszont közel került a kerítéshez és Scoutnak sikerült elkapnia. Azt a hagyományos drótrácsos kerítést képzeld el, amin kb. 10 cm nagyságú lyukak vannak. Nem tudom, hogy bírta azon keresztül így elkapni, de Molly jobb mellkasán és vállán látszott az alsó/felső harapásnyom. Szegény kislányom egy napig sántított, gondolom Scoutnak sikerült az izomra is ráharapnia. Én úgy sajnáltam ezt a kis majmot. Szerinted tanult az esetből? Azt megtanulta, hogy ne menjen közel a kerítéshez, de a pofája ugyanakkora maradt. Megbeszéltük Lisával, hogy ha másnap is sántít, akkor elvisz minket állatorvoshoz. Szerencsére erre nem került sor. Egy kis jód, aztán szépen hegesedett a seb és a sántikálás is elmúlt.
A hétvégén áthívtuk a házigazdákat egy kávéra, hogy kicsit jobban megismerjük őket, meg lejmoljak egy kis dekorációt. Ugyanis a világon semmi nyoma nem volt a karácsonynak ezen a környéken és a lakásunkban sem. Dekorációval nem tudtak szolgálni, mint kiderült nekik sem volt. Peter ugyanis szakácsként dolgozott előző életében, tehát ő legtöbbször végig dolgozta az ünnepeket. Mióta itt élnek, azóta meg sokszor visszamennek Angliába az ünnepekre. Nagy különbség volt ez Angelique ünneplőbe öltöztetett házához képest.
Ja igen, a házigazdáink angolok voltak. Jól sejtitek: eddig nem sok spanyollal találkoztunk, maxumim a boltokban. Annak ellenére, hogy itt mennyi külföldi van, érdekes módon a helyiek kevesen beszélnek angolul. A beköltözők becsületére legyen mondva, hogy ők igyekeznek megtanulni spanyolul. Hallottunk egy idős angol házaspárt a boltban, és ők is folyékonyan nyomták a spanyolt, amikor az eladóval diskuráltak. Mikor kérdeztük a házigazdákat, hogy miért költöztek ide, akkor mondták, hogy mert itt kevesebb a “bevándorló”. Hát lehet, hogy Salou-hoz képest igen, de mi itt is több angollal találkoztunk, mint helyivel. Minden esetre érdekes kis közösség ez. Az volt az érzésem, hogy nem fűzi őket össze szoros barátság, mégis odafigyelnek egymásra, kisegítik egymást, és nem gáz szívességet kérni. Tehát például a házigazdák heti párszor elmentek valakinek a lakását ellenőrizni, aki már egy fél éve visszaköltözött Angliába, de még nem adta el a házát. És az ő házukra is rendszeresen ránézett valaki és megetette a macskát, amíg ők elutaztak karácsonyra. Amikor viszont az itteni életről meséltek, akkor abból nem az derült ki, hogy különösebb ok nélkül összejárnának. Szóval olyan falusias közösség volt itt, kimondatlan szabályokkal.
Lisa és Peter egyébként 11 éve költöztek ide. A motoros vállalkozáson kívül volt még egy kiadó lakásuk nem messze és Lisa elég sokat foglalkozott önkénteskedéssel. Meg nagy állatbarátok voltak. Az ő két kutyájuk is mentett kutyák, valamint egy benti macska (Sophi) élt még velük. Aztán nemrég odacsapódott egy másik cica vemhesen, akire azóta is vigyáztak. A kinti macska, aki szintén Molly névre hallgatott már első nap felkerült a fára, köszönhetően Molly kutyának. Hoztuk a formánkat. Szegény Lisa nem bízott abban, hogy a macska le fog jönni, amíg mi ott vagyunk. Két napig agitálta mindenféle jóval, aztán elmentek létráért egy ismerőshöz. Ekkor egy kicsit röstellve a helyzetet elkezdtem én is győzködni Molly cicát, hogy ugyan jöjjön már le, és mire Lisa visszaért a létrával, már lent volt a macska. Utána már nem volt gond, mindenki megtanulta az együttélést, és Maxxal (a fortunai kandúrral) ellentétben Molly cica már nem a fán töltötte a következő 30 napot.
Az itt töltött egy hónap csendesen és visszavonultan telt. Peter és Lisa figyeltek arra, hogy ne zavarjuk egymást. A település, ahol éltünk egy körülbelül 40 házból álló épületcsoport – barlang csoport, és abban sem vagyok biztos, hogy mindegyikben laktak. Kicsit távolabbra tekintve elszórtan még nagyon sok barlangház volt összességében, így számomra nehezen volt megállapítható a falu határa. A legközelebbi település, ahol volt némi élet, 10 percre volt tőlünk, és ott is csak egy bolt volt, ami szigorúan tartotta a sziesztaidőt, vagyis sosem tudtuk, hogy mikor van nyitva. Ráadásul már nem az a 20 fokos finom őszi idő volt, mint Fortunában, hanem inkább 7-10 fok körül mozgott a hőmérsékelt. Ez persze még motoros idő, mégis keveset mozdultunk ki. Talán azért is, mert Ken rákapott az írásra, és jó volt látni, hogy újra motivált.
Következőnek mesélek arról, hogy miként alakult ki élet ezen a környéken, kiket ismertünk meg és hogyan telt a karácsony.